A jelen bajnokai - a jövő hősei

A Neumann János Egyetem 2023. november 10-én első alkalommal rendezi meg a nemzetközi, nagy ismertségnek és népszerűségnek örvendő TEDx sorozatba tartozó rendezvényét, mellyel sok más program mellett intézményünk névadója születésének 120. évfordulójának állítunk emléket. 

Ahogy Neumann is hitte, mi is hiszünk abban, hogy minden mindennel összefügg. Ahogy 2023-as évünk szlogenje is fogalmaz: minden összeér. A világunkat alkotó komplex hálózatok rendszerében egyetemünk magas szintű változások előidézését tűzte ki célul, melyek részét képezi saját TEDx-eseménysorozatunk elindítása is.

Idei rendezvényünk előadói az innovációról, a fenntarthatóságról, eurázsiai eredetünkről és kapcsolódásainkról - és a minket körülvevő emberi és technikai világról mesélnek majd nekünk, megosztva velünk elképzeléseiket, gondolataikat, tapasztalataikat, történeteiket.

 

I. TEDx Talks - TED-es előadások több felvonásban

A Neumann János Egyetem idén először rendezi meg a TEDxNeumann konferenciát, melyen az egyetemen hallgató és előadó szakemberek, valamint ismert hazai és nemzetközi kutatók és vállalkozók egyaránt előadnak majd.

Első űrhajósunk Farkas Bertalan, a MüPa tervezését és az Operaház felújítását végző Zoboki Gábor, a sikeres mentor és befektető Balogh Petya, az NJE-n végzett kertészmérnök vállalkozó Megyeri Szabolcs, Dörfler Viktor a mesterséges intelligencia professzora, és Dudás Viktor filmszakértő éppúgy előad majd, mint Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, Hussain Almahmoudi a sharjahi innovációs park vezetője, a koreai Smart City Association Global Project Managere Ellie Lee, Meizl Zita HR és kommunikációs vezető, Mandeep Rai nemzetközi érték-szakértő, Granát Marcell adattudós, Dr. Berczeli Miklós kutató, Göcs László informatikai szakértő, Kis Dávid az NJE Hidrogéntechnológiai Tudásközpontjának és Szabó Lóránt, az NJE MI Tudásközpontjának igazgatója.

További info előadóinkról ide kattintva elérhető!

 

II. Kísérőprogramok

Az előadások mellett november 10-én a TEDxNeumann izgalmas pódiumbeszélgetésekkel, képzőművészeti bemutatókkal, interaktív VR szobával - melyben megtekinthető és kipróbálható lesz az egyetem számára fejlesztett Neumann János - Kármán Tódor VR applikáció -, tőzsdeszimulációs workshoppal, innovatív közlekedési eszközök bemutatójával és egy egyedülálló, Neumann János eredeti leveleiből összeállított kiállítással is várja résztvevőit.

A rendezvény által kínált művészeti események között szerepel a többek között a Magyar népmesék és a Vizipók-csodapók animációs sorozatokról ismert Kecskemétfilm stúdió bemutatása, a Barabasi Lab “adatista” Nature 150 sorozatának közszemlére tétele, a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió bemutatkozása, a K-Arts művészeti alapítvány műtárgyainak testközelbe hozása, valamint a Kecskemét City Balett táncosainak szereplése.

Ha a nap során dolgoznod kellene, egy Coworking területtel állunk rendelkezésedre. 

Ha belefáradnál a nyüzsgésbe és egy kicsit nyugalomban töltődnél, látogasd meg Silent Zone galériánkat! 

 

III. TEDxNeumann After - találkozási lehetőség a nap előadóival és alkotóival

Megragadtak az előadások során hallott gondolatok? Lenyűgöztek a kiállított művek? Maradj még egy kicsit és találkozz, beszélgess előadóinkkal, alkotóinkkal! Délután négytől már kötetlen, szabad találkozási, ismerkedési és beszélgetési lehetőséget kínálunk számotokra!

 

Az eseményt rendező egyetem

 

A Neumann János Egyetem alkalmazott tudományok egyetemeként emberközpontú, egész életen át tartó kötődést és tanulást biztosító intézmény, amely hazai és nemzetközi versenyképességét a legkorszerűbb eszközök és módszerek alkalmazására építi. 2020. augusztus 1. óta alapítványi fenntartású közhasznú magán felsőoktatási intézmény.

Az egyetem karai:

  • GAMF Műszaki és Informatikai Kar
  • Gazdaságtudományi Kar
  • Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar

A Neumann János Egyetem az alkalmazott tudományok egyeteme, vagyis a célja nem a száraz elmélet, de nem is csupán gyakorlati ismeretek átadása, hanem a gyakorlatra jól alkalmazható, időtálló ismereteké. 

Célja, hogy az alföldi térség vezető egyeteme legyen, és országos szinten is versenyképes diplomát adjon az itt tanulóknak. Az alapképzések mellett mesterképzésre, duális képzésre, felsőoktatási szakképzésekre és szakirányú továbbképzésekre is lehetőség van.

Kattints további információkért a TED-ről és a TEDx-ről!

 

 

 


A szervezőcsapat

A zsűri