Balogh Péter szoftveres vállalkozó, programozó, stratéga, dreamer és technológus. Az NNG alapítója, és vezérigazgatója volt 2015 nyaráig.

Korábban a NOKIA munkatársaként Péter részt vett a WiFi első generációinak fejlesztésében, szabványosításában, majd megalapította a PDAmill-t,  az egyik legelső mobil játékcéget, melyet több tucat díjjal jutalmaztak.

2015. óta angyalbefektetőként tevékenykedik, feleségével együtt alapították a Baconsult nevű befektetőcéget, ahol több, mint 40 cégben szereztek érdekeltséget. 2023-ban ebből létrehozta az STRT nevű formációt, melyben alapítótársaival együtt jelenleg a befektetőcég tőzsdére vitelén, további befektetéseken és vállalkozók edukálásán dolgoznak. 

Hatodik évadja a Cápák között üzleti műsor egyik Cápája az RTL Klubon.

Előadása címe: Fejben dől el


Startupper, befektető, mentor