Szemereyné Pataki Klaudia 1976-ban született Kecskeméten.

Férjezett, két gyermek édesanyja.

Kezdetben az idegenforgalom vonzotta, pályáját a megyei iparkamara idegenforgalmi referenseként kezdte, később a Kecskeméten ikonikusnak számító Aranyhomok szálloda vezetője volt.

Folyamatosan képezte magát, közgazdász tanári, majd a Corvinus Egyetemen közgazdász diplomát szerzett. 2006-tól Kecskemét Önkormányzata Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának elnöke lett. Alig két évvel később megbízták az alpolgármesterséggel, az ő feladata lett, hogy a Mercedes- Benz otthonra leljen Kecskeméten.

2014-ben nagy többséggel polgármesterré választották, majd 2019-ben újrázott.

Tanulmányait ezt követően is folytatta, jelenleg a Corvinus Egyetemen vezetéstudományi témájú doktori védés előtt áll.

Teljes pályafutása alatt nagy hangsúlyt fektetett a gazdasági és képzési területekre, ennek kiemelkedő állomásai voltak 2015-2017 között az országos Duális Képzési Tanács tagsága, majd 2020-tól a Neumann János Egyetemért Alapítvány felügyelő bizottsági tagsága. 
 

Előadása címe: Csillagok találkozása

Letölthető dokumentum:  A foglalkoztatáspolitika globális kihívásai és lokális válaszok Kecskemét munkaerőpiacán


Kecskemét polgármestere